Őszinte tájékoztatás azoknak a hitel felvevőknek,
akik a jövőben sem vágynak kellemetlen meglepetésekre.
 
 

Írtak rólunk az újságban

"Ha ezt a cikket Ön egy évvel korábban olvassa, idén karácsonykor már aszfaltozott út vezetne házához…"

Nemrég két barát találkozott egy Dunakorzó menti bárban és a teraszon ülve egy pohár bor mellett jöttek rá, hogy a lakossági összefogás mennyire megváltoztathatja egy ember életét. Mindketten Szentendrén laknak és mindketten földút mentén egy kertes házban valahol a város peremén. Mindketten szerettek volna idén aszfaltozott műutat, de csak egyikük él olyan utcában, ahol már Vandi út vezet a házakhoz…

Hogyan sikerült egyiküknek az útépítést megvalósítani és mi volt a döntő különbség köztük?

Létfontosságú, hogy egyiküknek sikerült maga mellé állítani az utcában élő emberek többségét. Nem adta fel rögtön, amikor első körben nem állt mellé az összes lakó, miután megszületett fejében a gondolat, hogy aszfaltozott utcában szeretne élni. Felvette a kapcsolatot velünk és kérte a segítségünket. Különböző praktikákat vetett be, például személyesen kézbesítette szomszédjainak tájékoztató leveleinket és mindvégig aktívan részt vett a "Járható út" programban, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert- nyilatkozta Varga Emil, a "Vandi – A járható út" vezető tanácsadója a szentendrei Török Ignác utca útátadó ünnepségén.
Varga Emil szerint sokkal eredményesebb egy útépítési társulás, amikor a lakosság egy jól szervezett cég támogatását élvezi. Óriásit lendíthet a lakosság összefogásán, az állampolgárok elképzelésein ugyanis, hogy a finanszírozási problémákon hatékonyan tudunk segíteni. Tehát amíg forráshiányban elvérzik az egyik utca próbálkozása, addig a másikban nevetve összeadják a társulás tagjai a beruházáshoz szükséges önerőt. Ráadásul így indulhatnak az önkormányzat által meghirdetett pályázatokon is, ahonnan újabb forrásokhoz juthatnak.

Miért jelent ez behozhatatlan előnyt?

Hadd magyarázzam meg! Első ránézésre kiútnak látszik, amikor összefog egy utca lelkes lakossága és szűkös költségvetésből megépíttetnek egy rendkívül gyenge szerkezetű, silány minőségű aszfalt utat. Többnyire pár éven belül darabokra hullik az út, általában már az első építkezés alatt, ezzel újabb problémát generálva az utca lakóinak. Ilyen esetekkel sajnos gyakran találkozunk. El kell mondanom ugyanakkor, hogy ez persze nem a lakók hibája, hiszen ők csak meg akartak szabadulni a portól, a sártól és a döntés pillanatában jó ötletnek tűnt választásuk.

Konkrétan mit javasol, mint a lakossági útépítési szektor piacvezetője, hogyan kerüljék el a lakók ezt a zsákutcát?

Kritikusan fontosnak tartom, hogy minden útépítés tervezéssel kezdődjön. Így garantálható ugyanis, hogy hosszú ideig élvezhesse az újonnan megépült aszfaltútját minden kedves befektető, aki az utcája aszfaltburkolatába fekteti pénzét – mondta Varga Emil a "Vandi - A járható út" tulajdonosa.
 Akinek otthonához földút vezet és belefáradt már az állandó bosszankodásba, kínálunk egy olyan megoldáscsomagot, amely karnyújtásnyi közelségbe hozza az elegáns Vandi út élményét. Ráadásul a Szentendrén élő állampolgároknak most kockáztatniuk sem kell, nem kell azon izgulniuk, hogy forráshiány miatt nem megfelelő minőségű utat építettnek. Azokat a szentendrei állampolgárokat, akik minket tisztelnek meg bizalmukkal, díjtalanul indítjuk a 2009-es pályázatokon a "Járható út" program keretein belül.

Speciális kamattámogatású finanszírozás akár pályázati forrással kombinálva?

Szentendre város polgárai kifejezetten szerencsések, amiért a város vezetése évről évre pályázati forrásokat biztosít a lakosság problémáinak megoldására, ezzel is segítve a lakosság útépítési törekvéseit. Mint utaltam már rá korábban is, további akadályt jelenthet, hogy bár az utca lakóiban megszületett az elhatározás, mégis egy-két család képtelen akkora önrészt felmutatni, ami az útépítéshez szükséges. Ilyenkor hívjuk segítségül partnerünket a Hiteltolmács Verman Lízing Kft-t, aki államilag támogatott kamatozású hitelekkel segíti azokat a lakókat, akinek éppen problémát jelent az önerő felmutatása. Amelyik utcában valóban komoly a lakosság elhatározása és szeretnének lakói megszabadulni a földúttal járó mindennapos kellemetlenségektől, gyorsan és legfőképpen egyszerűen juthatnak pénzügyi támogatáshoz a "Járható út" program keretein belül.

Megkérdeztük Fehérvári Klárát és Kakasi Györgyöt a Török Ignác utca lakóit, ők hogyan emlékeznek vissza az útépítésre.

Nem volt könnyű, eleinte csak ketten voltunk, aztán mindig valaki még csatlakozott hozzánk. Végül a Vandi segítségével össze tudtunk hívni egy lakossági fórumot, és az volt az a fordulópont, ahol már a többség csatlakozott hozzánk - mondta Fehérvári Klára, a lakóközösség képviselője.
Az útépítéshez az első lépést 2007-ben rögzítettem egy levélben, azután elhalt a kísérlet. 2008 tavaszán találtunk a Vandi-ra, aki eljárási ismeretekkel és pénzügyi támogatással is segítette az útépítési álmaink megvalósítását. Utólag visszagondolva bátran kijelentem, hogy jó döntést hoztunk, amikor a Vandi-t választottuk kivitelezőnek. A lakóközösség összefogásában, a pályázat megírásában teljes körűen közreműködtek. A tervezési kérdéseinkre szakszerű választ adtak. A kivitelezést kiemelkedő odafigyeléssel végezték és irányították szakembereiket. A minőségbiztosításról nem csak papírjuk volt, de megtervezték mit szeretnének csinálni és ellenőrizni. A kottából már könnyű volt énekelniük, az eredmény pedig önmagáért beszél itt a Török Ignác utcában – nyilatkozta Kakasi György a Török Ignác utca lakóinak képviselője.

Kik vehetnek részt a "Járható út" programban?...

Természetesen minden földút mentén élő honfitársunkat nagy szeretettel várunk a "Járható út" programba, ami jóval több, mint egy önerős lakossági útépítő program. Legtöbbször olyan ügyfeleink vannak az útépítés kapcsán, akiknek egyébként rendelkezésre áll a szükséges önerő, azonban olyan befektetésekben kamatoztatják megtakarításaikat, amit nem akarnak, vagy nem tudnak megszakítani. Ilyenkor megvizsgáljuk, hogyan juthat készpénzhez a kedves ügyfelünk úgy, hogy megtakarításaihoz ne kelljen nyúlnia”- mondta Veres Zoltán Hiteltolmács a Verman Lizing Kft ügyvezetője.

Különösen büszkék vagyunk arra, hogy kivétel nélkül minden esetben egyénre szabjuk a hitelkonstrukciót, tehát minden ügyfelünknek a lehető legoptimálisabb megoldást tudjuk biztosítani. Akkor sem kell kétségbeesni, ha már van hitele a családnak és úgy érzi, nem tud többet vállalni, esetleg már így is túlvállalta magát. Nem a lakó hibája, sokunkkal megesik ilyesmi, szerencsére a hitelpiac folyamatos kényszerhelyzete miatt - mert a pénzüket ki kell adniuk-, egyre előnyösebb konstrukciók mellett lehet használni a bankok tőkéjét.

Javaslom tehát, hogy legalább háromévente vizsgáltassák felül az aktuális banki kölcsönüket, ugyanis meglepően sokat nyerhetnek a figyelmességükkel. Most például lehet, hogy ajándékba egy Vandi utat kaphatnak díjtalanul…

Mit csináljon, aki földút mentén él és szeretne változtatni a körülményein?

2009-ben húsz utca aszfaltozására vállalkozunk Szentendrén, azonban három utcával már szerződéskötés közeli állapotban vagyunk, ezért már csak tizenhét utcának a jelentkezését tudjuk elfogadni a "Járható út" programra. Azokét az utcákét, ahol leggyorsabban felismerik, hogy az útépítés szempontjából létfontosságú most a lakossági összefogás” -  mondta Varga Emil. „Amennyiben úgy érzi a földút mentén élő lakó, hogy utcájában megfelelően erős a lakosság elhatározása, és szeretnének végre elegáns aszfaltozott utcában élni, kérem mielőbb látogassanak el a www.jarhatout.hu/szevi weboldalra, ahová egy exkluzív videót töltöttünk fel kizárólag a Szentendre és Vidéke olvasóinak. Az oldalon további információt kaphatnak például arról is, hogy mekkora részvételi szándék megszerzése elegendő ahhoz, hogy érdemes legyen együtt dolgoznunk, illetve tájékozódhatnak a részvételi lehetőségekről és a havi törlesztőrészletekről is. Amennyiben nincs internet hozzáférése a kedves érdeklődőnek, kérem hívja a 06 (1)785-32-20-as üzenetrögzítőnket és hagyja meg adatait, hogy mihamarabb segíthessünk az útépítés megszervezésében.

 

 

 
 
 

Hasznos cikkek

Olvasmányok azoknak, akik a bankok helyett maguk kívánják alakítani jövőjük sorsát.
 

 

Ön is retteg attól, hogy forráshiány miatt lassan tönkre megy a cége? Akkor hallgassa meg a Vállalkozz Hatékonyan Klub (www.vhklub.hu) által készített riportot Puskás Gusztáv, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány egyik kiemelt tanácsadójával.
Megismerheti a kevesek által ismert módot a finanszírozási problémák megoldására.
- Hogyan juthat államilag támogatott kedvezményes vállalkozói hitelhez
- Hogyan juthat hitelhez kezdő vállalkozóként
- Mire figyeljen...
Klikk ide >>

"Talán önöknek is voltak nagy terveik, de visszafogták magukat, mondván: Lehetetlen, vagy túl sokba kerülne, vagy nem jövedelmező eléggé.
Jó vagy sem, mi gyerekek nem vagyunk ennyire gátolva, amikor arról gondolkodunk, miért ne csináljunk valamit... Azért, hogy bármit valóra válthassunk, először álmodnunk kell róla. Sok esetben az, hogy bátrak vagyunk elképzelni, segít áttörni a lehetőségek korlátait"
Adora Svitak: Amit a felnöttek tanulhatnak a gyerekektől
Klikk ide >>

 

"Miért sikeresek egyesek? Talán okosak? Vagy szerencsések? Egyik sem. Richard St. John, elemző, több évnyi interjút sűrít egy kihagyhatatlan 3 perces előadásba a siker valódi titkairól."
Klikk ide >>

 

"Lényeg a következő, néhány hír fontosabb, mint a másik."
És önnek most a legfontosabb hír, hogy vállalkozói hitel segíthet a cége fejlődésében.
Klikk ide >>