Őszinte tájékoztatás azoknak a hitel felvevőknek,
akik a jövőben sem vágynak kellemetlen meglepetésekre.
 
 

A bankok nyomorúságba akarják dönteni a kisvállalkozásokat, de van megoldás!

A Vállalkozz Hatékonyan Klub, melynek mottója „ Egy klub, amely érted, a vállalkozásodért, egy élhetőbb cégvezetői létért született!” - mottójuk szellemében nagyon sokat tesznek a magyar kisvállalkozások életben maradásáért és fejlődéséért - ,hívta meg vendég előadónak Puskás Gusztávot, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kiemelt tanácsadóját. E meghívás kapcsán egy riportot is készítettek vele, amiben többek között szó volt arról, hogy Puskás Gusztáv már 30 éve vállalkozó és egyik legfontosabb felismerése, hogy egy vállalkozónak tudatos vállalkozóvá kell válnia, akkor lehet igazán sikeres.

Beszélt arról, hogy a magyar államháztartás alrendszerei segítségével (pl. Országos Mikro hitel Alap)külső forrásokat, mikro hitelt juttatnak el a vállalkozásoknak. Ezt a hitelt már több mint 40 ezer magyar kisvállalkozó vette igénybe.

Azok a vállalkozások keresik meg, akik már eldöntötték mit szeretnének csinálni, akiknek vannak vállalkozói céljaik és a meglévő eszközeiket kell kiegészíteni külső forrás segítségével.

Arra a kérdésre, hogy egy kezdő kisvállalkozó miért hozzájuk és ne a bankhoz forduljon a következő tanulságos választ adta:

„Több bank is eljuttathatná ezeket a hiteleket, de nem teszik, mivel nem ismerik a vállalkozásokat. A vállalkozásoknak nem pénzt kell adni, a vállalkozásoknak eszközt kell adni. Az eszköz nem csak pénzből áll, hanem hozzá kell tenni a vállalkozói tanácsokat, tapasztalatokat, ez igényli az akkori állapot felmérését, ehhez óriási nagy vállalkozói tapasztalat kell. Ezt egy pult mögött ülő, hosszú körmű csinos fiatal lány nem tudja, sem az életkora, sem a vállalkozói tapasztalat hiánya miatt. Én mindig a vállalkozó mellé ülök, amikor bejön hozzám egy vállalkozó, ezzel is demonstrálva, hogy közösek a céljaink. Így beszélgetve először átvilágítva a vállalkozás helyzetét mindig megnyílnak, így jutunk el oda, hogy hol tart most. Belecsempészem a coachingot is, vele mondatom ki, hogy ténylegesen neki mire van szüksége. Ez, hogy mire van szüksége, ez még kevés, mert ezt illeszteni kell az ő lehetőségeihez. Ezt a lehetőséget abban az egy órában el kell tudnom döntenem, hogy azzal az összeggel, amit mi vállalkozói hitelként juttatunk el neki azzal segítjük e a vállalkozás működését, életben maradását, esetleg eredményes fejlődését, vagy éppen olyan helyzetbe hozzuk azzal, hogy oda adunk 5-10-20 millió forintot, hogy ez az összeg olyan óriási teher lesz számára, amit ő már nem tud elviselni, mert nincs hitel visszafizető képessége, vagy a vállalkozása nincs azon a színvonalon. Egyszerűen a pénztermelő képessége nem engedi meg, hogy ilyen összeget felvegyen.

Továbbiakban beszélt arról, hogyan lehet az, hogy náluk még egyetlen hitel sem dőlt be, beszélt arról is, hogy mit gondol és hogyan tud segíteni a régóta működő vállalkozásoknak, akik az elmúlt két évben roggyantak meg és szükségük van finanszírozásra.

Riportot záró szavai:

Ma már vállalkozói kultúra kell – nem lehet egy csavarhúzóval vállalkozni – ezt nem lehet kívülről behozni, ezt belülről , kezdő vállalkozóknak kell megteremteni. Nekünk most lehetőségünk van arra Magyarországon, hogy egy olyan tudatos vállalkozó gárdát hozzunk létre, amelyik már tudja mit akar, tudja, hogy hová akar eljutni, tudja, hogy milyen készségek, képességek kellenek hozzá. Ezeket az embereket kell megtalálni. El kell mondani, hogy mi vállalkozás fejlesztők hol vagyunk, segíteni kell őket abban, hogy ne csak ötleteik és vágyaik legyenek, hanem ezeket vállalkozás formájában valóra is tudják váltani. Ez a mi dolgunk és nem is kevés!

Hallgassa meg a teljes riportot!

 
 
 

Hasznos cikkek

Olvasmányok azoknak, akik a bankok helyett maguk kívánják alakítani jövőjük sorsát.
 

 

Ön is retteg attól, hogy forráshiány miatt lassan tönkre megy a cége? Akkor hallgassa meg a Vállalkozz Hatékonyan Klub (www.vhklub.hu) által készített riportot Puskás Gusztáv, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány egyik kiemelt tanácsadójával.
Megismerheti a kevesek által ismert módot a finanszírozási problémák megoldására.
- Hogyan juthat államilag támogatott kedvezményes vállalkozói hitelhez
- Hogyan juthat hitelhez kezdő vállalkozóként
- Mire figyeljen...
Klikk ide >>

"Talán önöknek is voltak nagy terveik, de visszafogták magukat, mondván: Lehetetlen, vagy túl sokba kerülne, vagy nem jövedelmező eléggé.
Jó vagy sem, mi gyerekek nem vagyunk ennyire gátolva, amikor arról gondolkodunk, miért ne csináljunk valamit... Azért, hogy bármit valóra válthassunk, először álmodnunk kell róla. Sok esetben az, hogy bátrak vagyunk elképzelni, segít áttörni a lehetőségek korlátait"
Adora Svitak: Amit a felnöttek tanulhatnak a gyerekektől
Klikk ide >>

 

"Miért sikeresek egyesek? Talán okosak? Vagy szerencsések? Egyik sem. Richard St. John, elemző, több évnyi interjút sűrít egy kihagyhatatlan 3 perces előadásba a siker valódi titkairól."
Klikk ide >>

 

"Lényeg a következő, néhány hír fontosabb, mint a másik."
És önnek most a legfontosabb hír, hogy vállalkozói hitel segíthet a cége fejlődésében.
Klikk ide >>